1 éves a Star Trek Fan-Ficton gyűjtemény

 

1 év. Rövid idő. De hosszú is. Ha belegondolok mi történt ez alatt az egy év alatt, így hirtelen fel sem tudnám sorolni. A világ rendületlenül haladt előre. Háborúk voltak és katasztrófák, fantasztikus felfedezések és hatalmas bukások, és persze még sok-sok minden.

 

1 év alatt sokminden történt a honlappal is. Túl azon, hogy kinézetre kellemesebb lett, túl azon, hogy háromszor változtattunk tárhely-szolgáltatót, míg végül elértünk az Űrszekerek gondozásába, túl azon, hogy az oldal tartalma jelentősen bővebb lett az egyszerű novelláknál... Tehát túl az egyszerű számszerű tényeken úgy gondolom csodálatos, hogy pont ezt az egy évet képes volt túlélni a honlap.

 

Hogy mire is gondolok? Mint a honlap készítője, én is egyszerű ember vagyok, és mint egyszerű ember vannak egyéb elfoglaltságaim is. Ez az egy év talán a legmeghatározóbb volt eddigi életemben. 2004 elején még kicsit bonyolultabbnak tűnt minden. Egy érettségi elé néztem és ezzel együtt egy felvételi elé is. Búcsúztam régi barátaimtól és újakat kellett üdvözölnöm. Belecsöppentem a főiskolai életbe, ahol kicsit talán elveszve is éreztem magam. Vizsgák elé néztem, melyek mindegyike létfontosságúnak tűnt akkor. Ebben az egy évben meg kellett felelnem szülőknek és rokonoknak, barátnőknek és barátok hadának, tanároknak... és persze az olvasóknak is. Meg kellett felelnem, mégpedig nem egyszer.

 

1 éve, az oldal indulásakor, sokan gondolták, hogy "megint egy kis bugris, aki ki akar tűnni a sokaságból, nem adok neki két hónapnál többet". De szerencsére sokan voltak azok is, akik bíztattak, és dicsértek. Akik így szóltak: "Végre valaki, aki nem sajnálta az idejét és volt kitartása és létrehozott valamit, ami még nem volt". Úgy hiszem az ő részük is, hogy ezt a kis szösszenetet ma olvashatjátok. Nélkülük nem sikerült volna, így hát köszönöm nekik is.

 

Persze tudom, voltak nehezebb időszakok is ebben az 1 évben. Az indulás döcögősre sikeredett a sok feldolgozandó írás miatt és a honlap is hagyott maga után némi kívánnivalót. A nyár is inkább mással telt, mintsem honlapszerkesztéssel és az utóbbi időszak - melyet hívhatunk vizsgaidőszaknak :-) - se volt túl termékeny, ha a frissítések gyakoriságát nézzük.

 

Ha erre az 1 évre gondolok, egy klasszikus jut eszembe: "Mindig az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod."

Örömmel mondhatom, hogy ez az 1 év nemhogy "pofon" nem volt, de rengeteg új barátot, ismerőst és segítőtársat szereztem a novella-gyűjtés során, és remélem, hogy a második évünk is ilyen eseménydús lesz, ha nem jobb, és talán nem lesz majd mit "megszokni" se.

 

Sokmindenről írnék most még, de nem untatom tovább az olvasókat. Még egyszer köszönöm mindenki támogatását és kívánok még sok-sok olvasásban gazdag évet honlapunknak, az immár 1 éves Star Trek Fan-Fiction-nek.

 

2005.01.04.

Slam